2018. február 5., hétfő

Lesz végre kutyafuttatónk?

    Egy néhány napja megjelent hírrel kapcsolatban levelezés kezdődött az alapítványunk Facebook oldalán, majd  a Nagymaros címűn. A tudósítás arról szólt, hogy a városunkhoz egy milliárd forint fejlesztési pénz érkezik, azonnal beugrott a gondolat, ebből az összegből talán lecsíphető valamennyi a régóta hiányzó beruházásra, a kutyafuttatóra. Valaki megemlítette, hogy céltámogatásról van szó, tehát aligha jut belőle az említett építkezésre, azonnal „újítottunk”, megcsináljuk, meg kell csinálni anélkül is, sok társadalmi munkával, cégek, különösen az építkezéssel foglalkozók bevonásával. Az önkormányzattól a helyszín biztosításához kérnénk támogatást.
      Tudjuk jól, a kutyasétáltatás remek elfoglaltság. Nem csupán a négylábúak számára, hanem nekünk, gazdiknak is. Barátságok alakulnak, séta közben vidám történetek hangzanak el a kedvencekről, tapasztalatcsere a jó levegőn és még sorolhatnánk. Az eseménynek természetesen vannak buktatói is: gyakran elmarad a pórázhasználat, szaladgáló kutyák a kerékpárúton, szinte naponta olvashatunk, hallhatunk különböző konfliktusokról, balesetekről, és a jelek szerint elmaradhatatlan  "kutyagumi". A bekerített futtató építése közben kialakulhat egy jó, állatbarát közösség, végre közösen megvitathatnánk például a kedvenceink kulturált tartásával kapcsolatos témaköröket, teremthetnénk egy olyan helyet Nagymaroson, ahol a két-és négylábúak békében, vidámságban lennének egymás mellett!
      Aki követi a világháló híreit, olvashatja, láthatja, nagyon sok állatbarát lakója van Nagymarosnak. Jól tudjuk, eltérőek a vélemények a Facebook hasznáról, ám könnyen belátható, számtalan előnye van, amennyiben értelmesen használják. Többek között igen szép számmal kerülnek vissza aggódó gazdáikhoz az elkóborló kutyusok, és azt is örömmel láthatjuk, mennyi szerencsétlen kis állat talált már magának szerető családot az éternek köszönhetően. Hála a technikának, ha nyitott szemmel járunk, és odafigyelünk egymásra, egy kattintással sokat segíthetünk. Nagy örömünkre a Máté oldala egyre népszerűbb, szeretnénk, ha közismert fóruma lenne a helyi állatvédelmi, tartási ügyeknek.

       Közeledik a jó idő, ne késlekedjünk a futtató megépítésének előkészületeivel!
       Várjuk az érdeklődőket a művelődési házba, e hó 22-én fél hétre.